CSODASZARVAS VENDÉGHÁZ

...ahol minden álom valóság

Zselicről


Híres hazai túrahelyek mellett szerényen bújik meg az ország egyik leghangulatosabb térsége, a Kaposvártól délre található Zselic. Megkapó erdős táj, gyönyörű falumúzeumok, sportolási lehetőségek várják az ide látogatókat, s itt gyönyörködhetünk az ország legtisztább éjszakai égboltjában is.

Zselic dombjai között csend és nyugalom fogadja a látogatókat, egy olyan érintetlen, civilizációtól mentes világ, amelyet a városi ember túlhajszolt idegrendszerét kellemesen megnyugtatja. A végtelenbe nyúló zöld dombhátak közötti völgyekben csak elszórva találunk kisebb településeket, még vasút sem vezet erre, amelynek zakatoló kerekei felvernék az erdők csendjét.

Kaposvár Zselic északi kapuja

Csakúgy, mint a hagyomány szerint az ősi Róma, hét halomra épült a Zselic északi kapuja, Kaposvár is. A város egyik leghangulatosabb része a sétálóutca, amelyen mintegy láncra fűzve helyezkednek el a szebbnél szebb épületek. Itt egész évben pezseg az élet, egymást érik az ünnepek, fesztiválok, kiállítások, vásárok, utcabálok és egyéb kulturális rendezvények, s ezek mellett számos múzeum, képtár és magángyűjtemény kínálja magát a kultúra kedvelőinek. Kaposvárott, a Róma-hegyen élt Rippl-Rónai József, akinek lakása ma emlékmúzeumként működik.

Hangos mulatságok színhelye Kaposváron a Dorottya- ház, amely nevét onnan kapta, hogy Csokonai Vitéz Mihály vígeposza ebben a házban játszódik, s ennek dísztermében rendezik meg minden évben a híres Dorottya-bált. És persze ne feledkezzünk meg az 1911-ben megnyitott Csiky Gergely Színházról sem, amely a magyar színházi élet egyik legkiemelkedőbb intézménye, s amelyet a legenda szerint úgy építtettek a városatyák, hogy az nagyobb legyen a pécsi színháznál.

Amint elhagyjuk Kaposvárt, és egyre távolodunk ettől a kedves, hangulatos, lüktető várostól, a táj lassan átalakul körülöttünk. Az ember által életre keltett szépség és vidámság után a természet békéje és csendje vesz körül bennünket. A zselici erdők nem csak a vadaknak adtak otthont, hanem a betyárok búvóhelyéül is szolgáltak. A somogyi betyárok gyalogos betyárok voltak, akiket a környék szegény emberei nagy rokonszenvvel fogadtak. Pali betyár sírját fent a visnyei öreghegyen, Patkó Bandiét Vásárosbécen a mai napig ápolják az ott élők, a Kaposvárról Szigetvárra vezető utat pedig még ma is „Betyárok útjának” nevezi a népnyelv. Meistro Lovas Klub

A zselici erdők manapság is rengeteg vadászni vágyót vonzanak, így a gímszarvasok, dámszarvasok és muflonok élete – kiváltképpen a szeptemberi szarvasbőgés idején – nem zavartalan errefelé. Ahhoz persze, hogy szarvasokat lássunk közelről, nem feltétlenül kell vadásznak lenni. Bőszénfán, a Zselicség szívében találjuk Közép-Európa legnagyobb zárttéri szarvastelepét, ahol három farmon több mint 1000 szarvast tenyésztenek természetes körülmények között. A telep – amely a Pannon Lovasakadémia tulajdonában van – az útról is megtekinthetõ, akár egy sétakocsikázás keretében.

A Zselic egyedi színfoltja az úgynevezett „Vadvirágos út”, amely Kaposvárról, a Megyeháza elõl Szenna irányába kis falvakon keresztül Szilvásszentmártonig halad, összekötve a civilizációt az érintetlen természettel.

Az út érdekes megállóhelye Szenna, amely talán legismertebb faluja a Zselicnek. Itt található hazánk elsõ Európa Nostra díjas falumúzeuma, amelynek különlegessége, hogy a jellegzetes belső-somogyi és zselici házakat egy élő falu közepébe telepítették. A skanzen helyét az 1785-ben épült református templom jelölte ki, amely népi barokk stílusával és gyönyörű fakazettás mennyezetével Somogy egyik legértékesebb műemlékének számít. A templom körül álló talpas favázas lakóházak és a hozzájuk tartozó gazdasági épületek a XIX. századi somogyi parasztéletet mutatják be.

A Zselici Tájvédelmi Körzet északi csücskéhez közel, Kaposvár határában, egy gyönyörű parkerdőben rejtőzik Szarkavár, a Somssich grófok hajdani kastélya. A főépület ma kastélyszállóként működik. Ha valaki fölülről szeretné megszemlélni ezt a gyönyörű vidéket, Szarkavár közelében erre is adódik lehetõség, hiszen az innen mintegy három kilométerre fekvő kaposujlaki repülőtérről szállnak a magasba a Zselicet madártávlatból bemutató sétarepülők.

Kaposmérő mellet végighúzódó Kassai völgy nemzetközi versenyek színhelye, ahol évente kétszer – májusban és szeptemberben – Nemzetközi Lovasíjász Versenyt rendeznek. A völgy maga egyébként a honfoglalás korát felelevenítő emlékhely, amely időutazásra kalauzol bennünket. Kassai Lajos lovasíjász tavasztól őszig tartó bemutatóin és minden hó első szombatján tartandó nyílt napokon megismerkedhetünk a magyarok harcmodorával, kultúrájával és mindennapjaival.

Kaposmérőtől 10 km hosszú kerékpárút vezet a völgyben a tájvédelmi körzethez. A kerékpárúton elindulva hamarosan Bárdudvarnokra a Petörke völgybe érkezünk. A petörkei tavakon fürdeni és horgászni is lehet a tavak partján egy kis pihenőt téve a horgász büfé vár. Bárdudvarnokon elidőzve megtekinthetjük a Goszthony kúriát ahol üveghuta működik és ad helyet az üvegművészeti találkozóknak, itt állandó üvegkiállítás látható.

A településen található a kaposszentbenedeki kolostor. A falu számos rendezvénynek ad helyet. Bárdudvarnokot elhagyva Zsippóra Olajhegyre érünk. Ha megéheztünk a Fűszerlak tanyán és a MAG-Tanyán kiépített sütő helyek állnak rendelkezésre a pihenéshez, sütögetéshez itt hangulatos vendégházakban akár meg is szállhatunk és a tanya által kínált számos szórakozási-kikapcsolódási lehetőségeket kihasználhatjuk úgymint: agyagkorongozás, íjászkodás, kiépített paintball pálya és quadozási lehetőség várja. A Mag-Tanyán kerékpárokat is bérelhetünk!

Ha tovább haladunk déli irányba Lipótfára érve a Vicagera-Rácz horgásztavon horgászhatunk. Lipótfát követően Bánya település következik, egy olyan falu, amely nemrégen még a kipusztulás szélén állt. Düledeztek a házak, fogytak a lakosok, és már-már úgy tűnt, a falunak befellegzett. Egy helyi kezdeményezésnek – a Panoráma Egyesületnek – köszönhetõen azonban Bánya megmenekült, s ma már kedves üdülőfalu a Zselicben. Megérkeztünk a Zselici tájvédelmi körzetbe ahol erdei utakon kellemes túrázási lehetőség adódik. Itt található a Mátyás-kút és Feneketlen-tó is.

(forrás: www.zselic.hu)